A múlt hétvége igazán remek volt: szombaton részt vettem a Balaton-átúszáson. Közép-Európa legnagyobb édesvizű taván a kijelölt táv 5,2 kilométer volt. Az úszás rendkívüli élmény volt, az egész nap remek hangulatban telt. A végleges adatok szerint mintegy 7700 ember tette meg a távot a ragyogó napsütésben. A táv hosszát tekintve ez a vállalkozás kicsit több volt egyszerű kikapcsolódást biztosító sportprogramnál, de a hangulat a startnál és a célnál egyaránt ünnepi volt: szólt a zene, piknikező emberek mindenfelé. A tévétársaságok is ott voltak, hogy megörökítsék a nap vidám hangulatát. Az egészben számomra azonban mégis a vízben töltött idő volt a legemlékezetesebb: jókedvű emberek között úsztam, akik mindannyian szívesen segítettek egymásnak, utunkon pedig a csónakokban szurkoló emberek hangja kísért. Fizikailag nagyon kimerítő, de lelkileg felemelő kaland volt.
Az úszáson két okból vettem részt: egyrészt szerettem volna megmérettetni ezen a hagyományos magyar sporteseményen – és meggyőződni róla, hogy még mindig képes vagyok ilyen kihívások teljesítésére. A másik ok azonban ennél sokkal fontosabb: úszásom fő célja a Magyar Vízimentők Egyesületének támogatása volt. Ők azok, akik a Balaton és Magyarország egyéb szabad vizeinek partján nyaralók biztonságát őrzik. A brit vízimentőket már évek óta támogatom; miután személyesen megismerkedtem magyar kollégáikkal és az általuk végzett nagyszerű munkával (ők a Tó elsőszámú segítői és életmentői), szerettem volna ezt a tevékenységet Magyarországon is folytatni. Azon a napon, amikor ellátogattam hozzájuk, tanúja lehettem az egyik mentésüknek – egy férfi segítségére siettek, aki a vízimentők segítsége nélkül valószínűleg nem maradt volna életben.
Arra invitáltam hát barátaimat és kollégáimat, hogy adományaikkal támogassák az úszásomat, s az így összegyűlt pénzt a brit és a magyar vízimentők között terveztük elosztani. Nagy örömmel tölt el, hogy a kezdeményezés nyomán összesen mintegy 7000 font, azaz 2 millió forint gyűlt össze. Ez nem óriási összeg, de őszintén remélem, hogy mindkét szervezet jó hasznát tudja majd venni. Azt is remélem, hogy a vízimentők munkájának reklámozásával több ember dönt majd támogatásuk mellett.
Végül pedig szeretnék köszönetet mondani annak a sok embernek, aki segített az úszás állította kihívások legyőzésében. Köszönöm tehát Risztov Évának, hogy segített összeállítani az edzésprogramomat, melynek eredményeképpen nemcsak hogy képes voltam leúszni a távot, de az időeredményem sem volt rossz – a 2 óra 4 perces eredmény sokkal jobb, mint amire számítottam! Köszönöm a Balaton-átúszás szervezőinek munkáját is, akik olyan kedvesen fogadtak engem is, és akik minden résztvevő számára ilyen remek programot szerveztek. Köszönet továbbá a Komjádi uszoda dolgozóinak, ahol az elmúlt hónapokban annyi órát töltöttem edzéssel – és nem utolsó sorban köszönöm feleségemnek is a türelmet, amivel az uszodában töltött időt viselte.