Site icon Foreign, Commonwealth & Development Office Blogs

Egy este a cirkuszban

A múlt hétvégén jártam életemben először cirkuszban – természetesen a családommal együtt mentünk és nagyszerűen éreztük magunkat. A számok nagyon jók voltak és a teltházas előadáson végig remek hangulat uralkodott, így kitűnően szórakoztunk – szerencsére egy ijesztő bohóccal sem találkoztunk!

A produkciók mellett a legnagyobb hatást az előadáson végigvonuló hagyományok tették rám. A számok ugyan modernek voltak, de mind hagyományos cirkuszi képességekre épült, és a fellépők nagy része is hosszú időre visszamenő cirkuszi hagyományokkal rendelkező család tagja volt. Az egyik számban például egyszerre három generáció is részt vett.

Hazafelé a metrón azokon az üzeneteken gondolkodtam, melyekkel az elmúlt év során az Egyesült Királyságot próbáltuk Magyarországon népszerűsíteni. Ezek jórészt az ország modern értékeire összpontosítottak: Nagy-Britannia vezető szerepét hangsúlyozták az innováció, a csúcstechnológia, a divat és a kreatív iparágak területén. Vizuális tartalmaink között felbukkant James Bond, láthatták Stella McCartney ruháit, valamint a legmodernebb technológiai vívmányokat és dizájn-elemeket – ez mind a modern Nagy-Britanniáról szólt. Most azonban arra gondoltam, talán többet kellene tennünk a tradicionális brit értékek népszerűsítése terén is. Át kell gondolnunk, hogyan tehetjük ezt a mára sikerrel kivívott modernség ismertetőjegyének elvesztése nélkül. A cirkuszban látottak jó példaként szolgálnak, irányt mutathatnak ehhez: bemutathatjuk, hogy a hagyományos brit értékek hogyan nyilvánulnak meg a mai modern világban.

Lesz is hamarosan egy kiváló alkalom Nagy-Britannia múltjának bemutatására, hiszen a közeljövőben kerül magyarországi bemutatásra a Downton Abbey című világsikerű brit filmsorozat. A történet 100 évvel ezelőtt játszódik, a korabeli Nagy-Britanniát megjelenítő képek így természetesen idejétmúltak. De azok az idők is kulturális örökségünk részei, és – feltéve, hogy a nézők tudatában vannak annak, hogy ma már nem így élnek a britek – mindenképpen nagyszerű dolognak tartom, hogy a történeten keresztül eljut a magyar közönséghez Nagy-Britannia történelmének egy része.

Arról nem is beszélve, hogy a sorozat valóban remek produkció. A magyarországi bemutató alkalmából a Brit Nagykövetség január végén sajtótájékoztatónak ad helyet – ez nagyszerű lehetőség lesz számomra, hogy az Egyesült Királyság hagyományokat és modern arculatot egyaránt kiemelő legfrissebb üzeneteit továbbíthassam a magyar közönség felé.

Exit mobile version