Jonathan Knott

Former British ambassador to Hungary, Budapest

29th March 2012 Budapest, Hungary

Új olimpiát építünk

Alig várom, hogy elkezdődjön az olimpia! Imádok sportközvetítéseket nézni, és az olimpia igazán nem mindennapi sportesemény. Az idei Londoni játékok pedig még az eddigieknél is különlegesebb élménynek ígérkeznek. Mivel nem vettem részt az olimpiai jegyek sorsolásán, otthonról, a tévéközvetítéseken keresztül fogom követni a versenyeket, amelyek minden bizonnyal rendkívül izgalmasak és igen sokszínűek lesznek.

Az olimpiára azonban nem csupán a sportesemények miatt vagyok kíváncsi, a versenyek helyszínei önmagukban is nagyon érdekesek. London keleti része, ahol az olimpia legtöbb versenye megrendezésre kerül, óriási változáson ment keresztül. Ez a világon az első komplex, ultramodern sporthelyszín, amelyet kifejezetten az olimpiai és paralimpiai versenyek igényeit figyelembe véve alakítottak ki.

A 2012-es olimpia egyben az eddigi “legzöldebb” játéksorozat is lesz. Az olimpiai aréna épületébe például csak feleannyi acél alapanyag került beépítésre, mint más, hasonló méretű stadionoknál, emellett az építkezésnél felhasznált beton a hagyományosnál 40%-kal alacsonyabb széndioxid-kibocsátású technológiával készült, a stadion legfelső üléssorait pedig újra felhasznált gázvezetékek felhasználásával alakították ki.

Követségünk a múlt héten egy az olimpiai játékok helyszíneiről szóló kiállítást mutatott be, amelyre több iskolából is hívtunk gyermekeket. Azt szerettünk volna megmutatni nekik, hogy mire is számíthatnak az idei nyári játékok kapcsán. A kiállítás fő témája az olimpiai játékok “öröksége” volt, mindaz, ami a játékok lezajlása után ránk marad. Természetesen több világszínvonalú sporthelyszín is megmarad a játékok helyszínén, bár magát az olimpiai stadiont – az olimpiánál kisebb volumenű rendezvényekhez igazodva – csökkentett kapacitással használják majd a későbbiekben.

Számomra azonban a legérdekesebb a létesítmények társadalmi és üzleti öröksége. Amint a sportolók elhagyják a játékok helyszínét, a terület új nevet kap: a Queen Elizabeth Olympic Park London megújított keleti részének központja lesz, amelyben többek között új iskolák, kórházi létesítmények és lakóépületek is lesznek. Ez utóbbiak nagy részében alacsonyabb keresetűek találnak majd otthonra. A világ egyik legkozmopolitább városa vadonatúj, 21. századi résszel bővül.

Ahogy említettem, személyesen ugyan valószínűleg nem leszek jelen az idei játékokon, utána azonban egész biztosan ellátogatok az Erzsébet Királynőről elnevezett új parkba. Az eddigi hírek alapján egészen különleges helyszínnek ígérkezik, és a kedvenc focicsapatom, a West Ham pályájától sincs messze! Sőt, még az is elképzelhető, hogy ők maguk is az olimpiai stadion pályáját fogják használni.

Az olimpia iránt érdeklődők figyelmébe ajánlom Barok Tamás két rövid filmjét, amelyeket egy a Brit Nagykövetség által szponzorált látogatás keretében forgatott Londonban néhány héttel ezelőtt. Érdemes megnézni őket:

Óriási készülődés Londonban

Mindenki eljuthat az olimpiára

Az olimpiát és paralimpiát megelőző eseményekről hamarosan újabb blogban számolok be.

About Jonathan Knott

Jonathan Knott was appointed Her Majesty’s Ambassador to Hungary in March 2011 and arrived in Budapest in February 2012 to take up his post. He left this post on April…

Jonathan Knott was appointed Her Majesty’s Ambassador to
Hungary in March 2011 and arrived in Budapest in February 2012 to take
up his post. He left this post on April 2015.
He has previously held a variety of diplomatic posts at home and
abroad, several with a particular focus on commercial and corporate
finance issues. Jonathan has served in a number of positions in the
British Diplomatic Service since joining in 1988:
Before his appointment was Deputy Head of Mission and Director for Trade and Investment in South Korea from 2008 to 2011.Between 2005 and 2008 he held the post of Deputy Finance Director in the FCO.From 2000 to 2005 he served as First Secretary (Trade, Corporate Affairs and Finance Negotiator) in UKDel OECD Paris.From 1996 to 2000 he was First Secretary (Head of Political/Economic/Aid Section) in Mexico.From 1995 to 1996 he worked in the FCO as Deputy European Correspondent at the EU Directorate.Between 1991 and 1995 he served as Third later Second Secretary (Political / Press and Public Affairs) in Havana.From 1990 to 1991 he was Desk Officer in the FCO’s First Gulf War Emergency Unit.Between 1988 and 1990 he worked as Desk Officer in the FCO in the Anti Drugs Cooperation Department.
Jonathan holds an MA in law from Oxford University, and he is a
member of the Chartered Institute of Management Accountants. He speaks
English, French, Spanish and Hungarian. He is married to Angela Susan
Knott and has one daughter and two sons.

Follow Jonathan